Mix-Box érdekességek 2010.


Kutatnak az elveszett légió után

A Lancsou Egyetem frissen létrehozott Olasz Tanulmányok Központjában egy elveszett római légió után kutatnak a szakemberek: szerintük ugyanis ezen katonák leszármazottai még ma is élnek Kína északkeleti részén

A Mikulás kicsik és nagyok kedvence

A karácsonyon kívül nincs még egy olyan ünnep az évben, amelyet a gyermekek olyan izgalommal várnának, mint december 6-át, Szent Miklós napját, amikor a jó magaviseletűeknek meg a rosszaknak ajándékot hoz a Mikulás – csak éppen a csintalanabbaknak virgáccsal, krampusz közvetítésével >>>>>

Filmparódia Hitler űrprogramjáról

Éles vitát váltott ki Németországban egy nácikról szóló sci-fi – Hitler feltételezett “űrprogramjával” kapcsolatban. További részletek >>>>>

A vásárlás fedett utcái (képgalériával!)

A múlt héten megnyitott Corvin Bevásárlóközpont egy látszólag elfeledett építészeti műfajba, a fedett bevásárlóutcába igyekszik a maga módján új életet lehelni. A jellegzetes épülettípus Budapesten sem előzmény nélküli, a kereskedelmi célú, a magán- és közterek közötti közlekedést, védelmet biztosító nyitott vagy fedett átjárók pedig egészen a római korig vezethetők vissza.

Az újkori passzázsok története a kor központjaiban: Londonban és Párizsban kezdődött. A londoni Royal Exchange 1566-ra készült el, az alapító, Thomas Gresham elképzelései alapján. Itt a fedett, utca-jellegű, oszlopokkal tagolt városi teret kétoldalt boltok és más kiszolgáló helyiségek szegélyezték. Az 1666-os nagy londoni tűzvészben megsemmisült épület helyén ma már csak harmadik „utódja” áll. >>>>>

Borzalmas városok…

… avagy az elmúlt száz év legelhibázottabb városfejlesztési.

A történelmi belvárosok határába behúzódó, vagy épp a helyükre emelt paneltelepek; a kiskereskedelmet elsorvasztó bevásárlóközpontok; a túlzottan autócentrikus fejlesztések; a zöldterületek beépítése, az élhetetlen alvóvárosok kialakítása…

A 20. század jócskán kínál példát az elhibázott városfejlesztési kísérletekre, nagyszerűnek ígérkező, de csődöt mondott ötletekre. És mintha mégsem tudnánk tanulni más hibájából…

Bővebb információk >>>>>

Interneten a NASA fotói

A NASA kezdeti éveit mutatja be az a három fotókollekció, amelyet az amerikai űrkutatási hivatal a Flickr fotómegosztó oldalon tett közzé. Terveik szerint hamarosan minden archív képük elérhetővé válhat a közösségi fényképtárban.

A látogatók szabadon kommentelhetik, címkézhetik ezeket a képeket, vagy éppen segíthetnek az azon látható helyek és személyek pontos azonosításában is. A tervek szerint az archívum hamarosan több tízezer képpel bővül majd.

>>>>> további információk

Az archívum

Sosem látott fotók Hirosimából és Nagaszakiból

Sokkoló, és megrázó, korábban nem látott fotókat tett közzé a 65 évvel ezelőtti atomcsapások utóhatásairól a LIFE: a képeken a bombatámadások utáni hetekben és hónapokban látható kihalt városok láthatók >>>>>

Az első atomtámadásról (tervek, kivitelezés, áldozatok és elkövetők, következmények, azaz minden, amit tudni lehet)

Részletek (LIFE képgaléria, azaz a sosem látott fotók)

Borzalmak és tündérmesék

Piroskát felfalta a farkas, Csipkerózsikát pedig megerőszakolták álmában. Mindezek nem a kortárs horror-irodalom ötletei, hiszen a ma tündérmeseként ismert történetek legtöbbjének eredete igencsak véres: Walt Disney előtt nem a happy end uralta a képzelet birodalmát…

Részletek ITT!

Kedvenc gyermekkori meséink közül az alábbiak eredetéről olvashatsz:

  1. A hamelni patkányfogó
  2. Piroska és a farkas
  3. A kis hableány
  4. Hófehérke
  5. Csipkerózsika
  6. Rumpelstiltskin
  7. Aranyfürtöcske és a három medve
  8. Jancsi és Juliska
  9. Hamupipőke

Éljen a focivébé!!!

Az 1930-as uruguayi futball világbajnokság megrendezésével új korszak kezdődött a sport történetében, hiszen innentől beszélhetünk a professzionális labdarúgás létezéséről: focitörténet az első világbajnokság megrendezésétől napjainkig…

Részletek itt!

Magyar Rendőr Fotóarchívum

A SZOCIALISTA MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETE A BELÜGYMINISZTÉRIUM NÉZŐPONTJÁBÓL.

Kiképzések, lövészetek, kihallgatások és ünnepek. Határsértők, nyomozók, összeesküvők és tolvajok. 20381 sosem látott fénykép a Magyar Rendőr folyóirat archívumából.

A honlap ITT tekinthető meg.

60 éves a ferihegyi repülőtér

1950. május 7-én nyitották meg Budapest vadonatúj repterét, a Ferihegy 1-et. A tíz esztendőn át készülő, a második világháborút is átvészelő épület ma már műemlék, és szerencsére megőrizhette eredeti funkcióját is.

Hatvanadik születésnapja alkalmából áttekintjük a ház születésének és újjászületésének történetét…

A részletekért kattints IDE!

Európa virtuális múzeumai

A “The Virtual Museum” digitális formában tartalmazza az európai kultúrkincs sok darabját, többek között 3D-s képek formájában.

A képeket különféle kategóriákhoz  rendelték. A “látogatás” ingyenes és többnyelvű “vezetést” is kaphatunk, akár e-learning kurzusok formájában is. Jó utat a virtuális utazáshoz!

További információkért kattints IDE!

A motorbiciklik múltja és JÖVŐJE

Az első motorbicikli 1868-ban látott napvilágot: Sylvester Howard Roper járgányát nem benzin, hanem gőz hajtotta. A vásárokon és cirkuszi attrakciókban mutogatott jármű nem keltett különösebb feltűnést, az azóta eltelt időben viszont valóságos diadalutat járt be a kétkerekű közlekedési eszköz. Nézzük a múltat, és pillantsunk bele a jövőbe…

A Magyar Országos Levéltár digitális adatbázisa

Aki szereti a középkori okleveleket, régi térképeket vagy csak egyszerűen kíváncsi a középkorra (amely telis-tele van izgalmas történetekkel), akkor kattintson az alábbi linkre!

A Magyar Országos Levéltár (MOL) 3 év alatt digitalizálta több mint 108 ezer középkori oklevelét, és a képek most egy korábban elkészült adatbázis kiegészítéseként váltak az interneten keresztül is hozzáférhetővé. A MOL honlapján 2009 októbere óta az első 38 ezer oklevél képéhez lehetett hozzáférni, mostantól a teljes gyűjtemény időtől és tértől függetlenül kutathatóvá vált. >>> Kapcsolódó cikk

Az adatbázis ITT tekinthető meg.

Mit koptatunk Budapesten…

…ha nem a szánkat? A főváros utcaburkolatainak története a 150 évvel ezelőtti sártengertől a fakockán át a macskakőig és a Belvárost formázó K-kőig.

Részletekért kattints IDE!

Budapest sárga hernyói

A budapesti villamos történetének összes járműtípusát külön kötetben lehetne csak áttekinteni, ezért a leginkább jellemző, valamint a közelmúlt típusainak bemutatására vállalkozunk csak. Vaspálya már az egyesítés előtti Pesten, 1866-ban is épült lóvontatású kocsik számára. A konkurens társaságok hamarosan Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) néven egyesültek…

A részletekért kattints IDE!

KÖZKÍVÁNATRA: A síelés történelme

A történelem univerzális tárgy, ennek újabb bizonyítéka, hogy a síelésnek is van történelme, méghozzá igen színes, noha alig tudunk róla valamit.

A következő linkgyűjtemény ezt a hiányt kívánja pótolni.

A sielők.hu weboldal igen sokrétű adatbázist kínál az érdeklődőknek, legyen szó történelemről, sípályákról, játékokról, szállásokról vagy felszerelésről.

Néhány témát kiválogattunk (a teljesség igénye nélkül), a cikkeket a címekre rákattintva lehet elolvasni:

Jó böngészést kívánunk!

Egy kis nyár a télben…

Elszomorít a sok hóesés? Rossz kedved van a sok köd miatt? Eleged van a hidegből? Nos, ha így van, nézd meg az alábbi majdnem másfél órás VIDEÓT, amely a balatoni nyárról szól, persze némi történelmi kontextusba ágyazva. Ha kíváncsi vagy, hogyan nyaraltak az emberek a 20. században, kattints IDE!

A magyar rajzfilm első három évtizede

Az ötvenes éveket megelőzően a rajzfilmgyártásunk  csak a reklámiparnak dolgozott. A játékfilmekre nem volt „fizetőképes kereslet”, hiszen ezek elkészítése  (megrajzolása) jóval többe került, mint a normál filmeké, ráadásul a piacot uralta az amerikai rajzfilm. Ez azonban később megváltozott. Ha kíváncsi vagy a részletekre kattints IDE, sok-sok kép és más érdekesség vár!

Egy kiskatona élete

Reggel fel, rendezkedés, tisztolkodás, aztán mint jelzőőr ki, ott ½ 10-ig, aztán kártyázás, folyvást vesztek, 2-kor az udvarba munkára, a tornaszerek körül a csert igazítani, s egyéb oly dolgok ½ 6-ig, aztán fel, tisztolkodás … Kártyázás, ismét vesztettem, vacsorázás, vaj, fekvés, alvás; eső esik…

Dualizmus kori napló alapján kelti életre egy osztrák-magyar gyalogezred kiskatonájának mindennapjait egy magyar nyelvű blog…

A részletekért kattints IDE!

Hírek az MTV archívumából

Az MTI megnyitotta archcívumainak egy részét a nagyközönség számára. A kormányzati támogatással megvalósult digitalizclási program révén ezentúl ingyenesen elérhető és adatbázisban kereshető többek között az MTI által a két világháború között kiadott teljes híranyag, a 2001 és 2005 közötti MTI-fotckiadásba pedig a Fotómozaik képarchívum kínál betekintést…

A részletekért kattints IDE!

Második világháborús légifotók

Páratlan értékű, eddig szigorúan titokban tartott légi fotókat mutat meg a Skóciában tárolt világháborús archívum. A gyűjtemény külön érdekessége, hogy nemcsak a britek által készített légifotók szerepelnek benne, hanem több mint egymillió német felvétel is, a Luftwaffe ( a német légierő) anyagaiból.

A részletekért kattints IDE!

Az USA-ba kivándoroltak archívuma

Ha érdekel, kik vándoroltak ki Amerikába 1892-1924 között, rákereshetsz az alábbi virtuális albumban, amelyben gazdag (angol) szöveges és képi anyagból böngészhetsz. Meg fogsz lepődni, de sokan köztük magyarok voltak!

A részletekért kattints IDE!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s