A Parlament titkos világa: alagutak, titkos folyosók


Steindl Imre által tervezett historizáló eklektikus stílusú Parlament kupolákban, karcsú tornyokban, díszes kövezetben gazdag épülete kívülről ámulatba ejti az embert, belépve pedig további meglepetéseket tartogat. Olyan építészeti megoldásokkal találkozhatunk, amely építésekor világviszonylatban is forradalmiaknak számítottak. Alagutak, szűk folyosók, szellőzők és megannyi legenda fűződik hozzá. Utána jártunk mi igaz, és mi nem az Országház féltve őrzött titkaiból.

parli1.jpg

Városi legendák a titkos alagutakról

A Parlament metró felőli oldalán lépünk be az Országházba, a kormányőrök gyorsan átvilágítják táskánkat, hogy aztán a kapun áthaladva megkezdjük kalandos túránkat a világ egyik legszebb épületében. A Ház műszaki vezetője, Polyák László már vár minket, mielőtt pedig elindulnánk felfedezni az épületet, rögtön a lényegre térve tisztába tesz néhány dolgot.

„Gyakori kérdés, hogy van-e földalatti összeköttetése a Parlamentnek bármilyen kormányépülettel vagy éppen a metróalagúttal. El kell, hogy keserítsem Önöket, nincs ilyen” – mondja Polyák László, majd rögtön alá is támasztja szavait. A Kossuth téri felújítás előkészítésekor ugyanis különböző helyen talajvizsgálatokat végeztek. A lefelé irányuló fúrások során azt tapasztalták, hogy csupán a metróépítéskor használt leszálló aknánál más szerkezetű a talaj, az is csak a tömedékelés miatt. Más alagút vagy összeköttetés a Duna parttal nincs, kivéve azt a köztudottan ismert közműalagutat, ami a kazánházzal kapcsolta össze az Országházat.

parli5.jpg

„Azt talán tudja, hogy a kazánház egy másik, az Országházzal egy időben felhúzott épület udvarában van. Az innen induló alagút lehetővé tette, hogy a Parlament Közép-Európa első távfűtéses épülete legyen.” – meséli. Megtudjuk, hogy Steindl Imre és építészei nem akartak az épületen kéményt látni, nem akarták azt, hogy a ház tekintélyét azzal csorbítsák, hogy lovas kocsikkal szenet hoznak, illetve hamut szállítanak el. Az alagút mindaddig eredeti állapotában megvolt, amíg a mélygarázs a Kossuth tér átépítésekor meg nem épült.

Volt csillag, nincs csillag

Időközben megérkezett Lukács József, az Országház főépítésze is, együtt indulunk a Parlament kupolája felé. Az épület legmagasabb pontja a széles nyilvánosság elől elzárva működik, évente csupán egy, maximum két alkalommal tekintheti meg korlátozott létszámú érdeklődő. „Ennek az első és legfontosabb oka, hogy a kupolát eredetileg nem a nagyközönségnek készítették. Tehát maga a közlekedési útvonal, amin mi is haladunk fölfelé, az egy karbantartási útvonal. Nem lehetett egész egyszerűen egy olyan utat kiépíteni, ami lehetővé tette volna egy nagyobb tömeg esetleges kimenekítését” – mondja, majd felhívja a figyelmünket arra, hogy meglehetősen keskeny feljáratokon fogunk haladni. A kupola még jó időben is sokak számára nehezen megközelíthető, rossz idő esetén pedig kifejezetten veszélyes ott tartózkodni. „Amikor lent abszolút csendes az idő, akkor odafent azért erősebb a széljárás, ha pedig lent egy kicsit is élénkebb a szél, az odafönt már viharosnak hat” – teszi hozzá.

Egy darabon a műszaki dolgozók által használt lifttel megyünk, majd megérkezünk a bádogos-műhely előterébe, ahol archív fotókon mutatják be a Parlament építészeti szempontból történelmi fontosságú pillanatait. Láthatók második világháború korabeli képek Budapest ostromáról és a helyreállítási munkálatokról, a következő még a rendszerváltás előtti állapotot mutatja a nagy csillaggal és aztán folytatódik a már a rendszerváltás utáni csillaglevétellel, majd egy műemléki rekonstrukcióval a sor. A fotók nézegetésekor elképesztő hasonlóságot veszünk észre az egyik szereplő, és alkalmi idegenvezetőnk között. A főépítész pedig elmondja, tényleg ő látható a képen, komoly szerepet vállalt ugyanis a csillag eltávolításában.

parli4.jpg

Részletesen kifaggatjuk arról, hogyan helyezték fel és miként szedték le az óriási szimbólumot a változó történelmi pillanatokban. Megtudjuk, hogy a csillagot egy könnyű segédállvánnyal helyezték fel, majd szedték is le. „A csillag leszedésekor a műszaki osztályon dolgoztam. A kupola felújítása még a rendszerváltást megelőző időszakban elkezdődött, mi akkor, mint műszaki dolgozók egymás között már beszéltünk arról, hogy valahogyan jó lenne kezdeményezni azt, hogy ott egy történeti rekonstrukció történjen és mondjuk ennek ürügyén a csillag levételre kerüljön” meséli, majd hozzáteszi: ezt abban az időben, 1987 környékén, még felvetni sem lehetett. „Aztán a történelem a műszaki ütemtervhez képest sokkal inkább felgyorsult és kvázi lehagyott bennünket, azt kívánva, hogy eltávolítsuk a csillagot” – hangsúlyozza.

„Január 31-e volt és akkora köd, hogy a Kossuth teret alig lehetett látni. Csúszós, jeges állványon kellett felmásznom három fényképezőgéppel a nyakamban. Az egyik a sajátom, a másik a hivatalé, a harmadik pedig az MTI-é volt, merthogy a Távirati Iroda sem jöhetett már fel akkor az állványra” – mondja. Lukács Józsefnek a negyedétől vissza kellett fordulnia, mert nem bírt kapaszkodni, a kesztyűből mindig kicsúszott a keze. Végül sikeresen felmászott az állványon, így elkészíthette azokat a történelmi fotókat az MTI-nek, amik a csillag eltávolítását örökítették meg.

parli3.jpg

A leszakadó kőtömb és a vércsék esete a rézvitézzel

A tetőre kisétálva páratlan élményben van részünk. Keskeny út vezet végig a tetőn keresztül, a főépítész pedig annyi érdekességet mond, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Megtudjuk például, hogy az épületrendszert Steindl Imre úgy tervezte, hogy minden iroda és tárgyaló a belső udvarokból kapja a természetes fényt, így a dolgozók a lehető legkevesebb mesterséges világítás mellett végzik munkájukat. De benézünk a szabadon álló kőtornyokba is, amik még számunkra sem közelíthetőek meg, ugyanis ezekben csak nagyon meredek létrák vannak.

Lukács József elmeséli azt is, hogy a két kőtornyot hagyományos technológiával újra kellett építeniük, s minden egyes kövük kemény mészkőből lett kifaragva. A rézvitéz, mely az a tornyok tetején látható villámhárítóként is funkcionál. A kezében lévő lándzsa egyben a villámhárító szívócsúcsa is, a rézvitézen keresztül vezeti el egy sodronykötélen a villámot egészen a Duna parton található földelőkbe.

parli7.jpg

„1988-ban egy kőelem a fagy hatására kimozdult a helyéről és föntről lezuhant. Beszakította a tetőt, de fenn akadt a tetőszerkezet deszkázatán. Akkor egy teljes szerkezeti felülvizsgálat indult” – mondja. Alumínium csövekkel állványozták fel a tornyot, már egészen magasan jártak az állványépítők, amikor a brigádvezető belekapaszkodott az egyik kiálló díszbe, hogy kikösse magát. „Ez a dísz abban a pillanatban kimozdult és az ölébe szakadt. Ez az a kődarab, ami ott látható a tetőn. A vezérállványozó egy harminckilós kővel az ölében ott állt egy pallón a magasban, alatta az emberei. A fiúk amint lehetett egyből másztak fel, valahogy kivették a kezéből a követ és szépen leengedték” – meséli József, majd hozzáteszi: akkor félretetette ezt a követ emlékként és intő példaként.

A másik tornyon található rézvitézt tartószerkezeti korrodálás miatt le kellett bontani, a munkálatok során pedig újabb érdekességekre derült fény. A szobor hátában volt egy szerelőnyílás, arról pedig valószínűleg már évtizedek óta hiányozhatott egy kis fedél. A szobor belső tartószerkezetébe egy vércsecsalád költözött és minden évben ott költöttek. „Ennél szebb lakást, ennél jobb panorámát itt a környéken nem is lehet elképzelni” – teszi hozzá nevetve a főépítész.

parli6.jpg

Egy karcsú torony keskeny csigalépcsőjén indulunk felfelé, hogy aztán megérkezzünk az Országház kupolájához, aminek teljes mértékben eredeti kialakítását, tartó- és acélszerkezetét csodálhatjuk meg. Lukács József elmeséli, hogy a háborúban egy ellátó bomba találta el a kupolát, ami beszakította a teljes födémet és valahol a padlóban állt meg. Ezt a háborút követően helyreállították, a rendszerváltást megelőző években pedig a teljes kupolának a héjazata került felújításra. A tér közepén egy búbos kemencére hasonlító gipszfelépítményt látunk, ami egyrészről a kupolacsarnok szellőzéséért felel, másrészről pedig innen lehet egy hágcsón keresztül lemászni a csillárba, hogy az égőt cseréljenek a villanyszerelők.

Hosszú lépcsősoron haladunk fel egészen a kupola tetejére, hogy aztán onnan ismét kilépjünk a tetőre. Hosszú perceken keresztül némán csodáljuk a lábunk előtt elterülő Budapestet, közben pedig nem tudunk szabadulni attól a gondolattól: beadjuk önéletrajzunkat a hivatalnak, hogy egy gyors átképzés után bádogosként minden egyes nap ebben a látványban lehessen részünk.

Egyszer fenn, másszor lenn

A parlament alagsorában Polyák László, a műszaki igazgató kalauzol bennünket asztalos és lakatos műhelyeken keresztül egyenesen a szellőző-alagútig. Azon a területen járunk, ami a háborúk idején óvóhelyként funkcionált mentőállomással, kórházzal, illemhelyiséggel. A szellőzőrendszer gyakorlatilag egy alagút, amiben a levegő az áramvonalas kialakítás miatt a lehető legkisebb ellenállásba ütközik. A szellőzőkútnál felnézve kovácsoltvas díszt látunk, innen jön be a levegő és halad végig az egész épületen. A levegő hűtését egyfajta párakapuval, vízporlasztással tudják megvalósítani, ha pedig azt akarják, hogy több levegő jusson be az Országházba, akkor az óriási ventilátorokat is üzembe helyezik.

parli2.jpg

Még a párakapu telepítését megelőző időben ugyanide hozatták a jeget, hogy biztosítsa a nagy melegben a hűvös levegőt az ülésteremben. Ma a képviselőházi ülésterem hűtését egy klímaberendezéssel is segítik, az épület más részeinek hűsen tartásáért azonban továbbra is ez a szellőzőrendszer felel.

 

Fotók: Látogatóközpont, SZKE, Fortepan

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s