Mégsem nyílvessző okozta Ötzi halálát? (Töriklub 5. osztály)


Amióta Ötzi mumifikálódott holttestét 1991-ben megtalálták az Alpokban, a kutatók fáradhatatlanul igyekeznek kideríteni, hogyan halhatott meg a kora rézkori vadász. A gleccsermúmián végrehajtott legújabb elemzésekből az derül ki, hogy Ötzi nyílvessző okozta sebe és fejsérülései nem bizonyultak halálosnak. 

Ötzi

Frank Rühlinek, a Zürichi Egyetem antropológusának az Fizikai Antropológusok Amerikai Szövetsége éves találkozóján, április 20-án kifejtett álláspontja szerint Ötzi 5300 évvel ezelőtt egyszerűen halálra fagyott, miután feltehetően kisebb vérveszteséget szenvedett egy, a bal vállába fúródott nyílvesszőtől. „A halálra fagyás minden valószínűség szerint a halál fő oka volt ebben a klasszikus lezáratlan ügyben” – magyarázta Rühli. A kutató szerint néhány perctől néhány óráig terjedhetett az az időtartam, amíg a jégember megadta magát a természetnek.

Az Ötzi testén végzett legújabb röntgen- és CT-vizsgálatok alapján a kutatók vitatják az eddigi elképzelést, amely szerint a jégember egy, a vállába fúródott kő nyílhegy okozta sérülésbe halt bele.  A bőrbe meglepően kis felületen behatoló lövedék ugyan átszakított egy véreret, komolyabb szövetkárosodást Rühli szerint nem okozott. A belső vérzés „mindössze” 100 milliliternyi vérveszteséggel járt – vonta le Rühli kollégáival a végső következtetést. Ez elég ahhoz, hogy sok kellemetlenséget okozzon, de nem halálos – tette hozzá a kutató.

A szakember úgy véli, a gleccsermúmia fején található számos mélyedés és törés sem bizonyulhatott halálosnak. Vannak kutatók, akik Ötzi fejsérülései miatt úgy gondolják, hogy a jégembert leütötték, amibe belehalt. Rühli és csapata viszont úgy gondolja, a koponya sérülései inkább arra utalnak, hogy Ötzi véletlenül elesett és beverte a fejét, miközben a nehezen járható terepen sétált. A kora rézkori vadász halálakor egy medveszőr fejfedőt viselt, amely esésekor feltehetően megvédte a fejét a komolyabb sérüléstől, véli Rühli.

Ötzi lelke ma is köztünk bolyong

Tizenöt éve találta meg Helmut Simon kiránduló az Ötztaler alpokban az 5300 évvel ezelőtt élt vadász jégbe fagyott tetemét: egyesek szerint nem kizárt, hogy Ötzi bosszút áll azokon, akik a nyugalmát bolygatják.

A per Simon utódai és Bolzano tartomány között a megtalálói jogért folyik: az időközben elhunyt Simon legutóbb 150 ezer eurót követelt, de a tartomány nem szándékozik 50 ezernél többet fizetni. Mindenesetre a bíróság Simont minősítette a megtalálónak.

Forrás: EPA

Ami pedig az őskori vadász bosszúját illeti, a legutóbbi titokzatos halálesetet Ausztráliában vélték felfedezni. Ott ugyanis 2005-ben 63 éves korában elhunyt Tom Loy régész, aki éppen a jégemberről írt könyvén dolgozott. Ez már állítólag a hatodik “titokzatos” haláleset volt, amely olyanokat sújtott, akik valamiképpen kapcsolatban álltak a jégemberrel – köztük felfedezője, Helmut Simon és “Ötzi törvényszéki orvosa”, Rainer Henn is, aki 1992-ben közlekedési baleset áldozata lett, miközben úton volt, hogy előadást tartson a jégemberről.

A halálos áldozatok száma egyre újabb találgatásokra adott okot. A régész Loy 12 éven át egy vérbetegségben szenvedett, amelyet röviddel azután diagnosztizáltak, hogy Ötzivel foglalkozó kutatásait elkezdte. Fivére, Gareth Loy halála után azt nyilatkozta a The Australian című napilapnak, hogy a boncolás során nem sikerült pontosan megállapítani a halál okát.

Forrás: EPA

Az ismert őstörténész és Ötzi-kutató, Konrad Spinler egyetemi tanár hosszú betegség után 2005-ben hunyt el Innsbruckban. Életében állítólag nem érezte, hogy az “átok” őt is fenyegetheti és nem sokkal halála előtt a médiának nyilatkozva tréfásan meg is jegyezte: “Én lennék vajon a következő?”

Ötzi megtalálója, Helmut Simon 2004 októberben nem tért vissza egy Salzburg melletti hegyi túráról. Holttestét több napi keresés után találták meg. Egy hegyi vezetőt, aki elkísérte Reinhold Messnert arra a helyre, ahol Ötzit megtalálták, lavina temetett be. Egy tiroli újságíró pedig, aki az elsők közt tudósított a tetem megtalálásáról, később rákban meghalt.

Ezek a halálesetek okot szolgáltattak arra, hogy az ORF osztrák közszolgálati tévében tavaly felvessék a kérdést: “A Jégember bosszút áll azokon, akik megzavarták nyugalmát?” Friedbert Karger plazma- és parafizikus a műsorban akkor azzal a teóriával állt elő, hogy a halál után az ember “lelke vagy szelleme finom anyagként” létezik tovább és “képes befolyással lenni életterünkre”, így Ötzi lelke is itt bolyonghat.

Forrás: Múlt-kor/MTI-Panoráma

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s