A katonai repülés iránt érdeklődők számára a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján a legnagyobb szenzáció kétségkívül az amerikai lopakodó repülőgép megjelenése és bevetése volt. A Lockheed F-117A Nighthawk (Estifecske) volt a világ első sorozatban gyártott és hadrendbe állított lopakodó gépe, ami 1981 júniusában repült először, rá két évre állt szolgálatba, de a világ csak 1988-ban szerzett tudomást létezéséről.

A Nighthawkok hamar, már 1991-ben, az Öböl-háborúban elévülhetetlen érdemeket szereztek, amikor éjszakai csapásmérő bevetéseik során sikerrel iktatták ki gyakorlatilag a komplett Iraki légvédelmet, hogy aztán a szövetségesek légiereje nappal szinte veszteség nélkül juthasson teljes légi fölényhez.
A különleges, sokszögekkel határolt, gyémánthoz hasonlatos formája, hajtóműveit és földi célok elleni bombáit elrejtő törzse, radarhullámokat részben elnyelő speciális koromfekete festése minden korábban épült repülőgéptől kirívóan különbözővé tette az F-117-est, és nem túlzás azt mondani, hogy azóta sem raktak össze hasonlóan extrém repülőgépet sehol a világon – talán csak a B-2 Spirit csupaszárny lopakodó bombázó mérhető hozzá e tekintetben.
Ha évfordulós dátumokkal szeretnénk bűvészkedni, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy a lopakodó december elsején ünnepelte negyvenedik születésnapját, 1977-ben ugyanis e napon repült először a Lockheed Skunk Works fejlesztőműhelyében megépített két Have Blue lopakodó prototípus közül az első. A radarok számára nehezen detektálható csapásmérő (nb: nem vadász-) repülőgépből összesen 64 darab épült a Lockheed gyárában, és az elmúlt négy évtizedben több nagy háborús konfliktusból is kivették a részüket: az Öböl-háború után a Jugoszlávia elleni 1999-es NATO-hadjáratban kaptak szerepet, majd a kétezres években az Irak elleni invázióban bombáztak parancsnoki bunkereket.
A lopakodó veszteségei visszafogottnak mondhatók, baleset következtében hat zuhant le, bevetés közben pedig egyetlen egy veszett oda. Idén áprilisban lesz tíz éve, hogy az F-117 hivatalosan nyugdíjba vonult, azaz kivonták a szolgálatból. A megmaradt 57 gépből öt múzeumba, közterületre került kiállítási tárgyként, az 52 repülésre alkalmas gépet pedig 2017-től kezdve vonják ki végleg az állományból, évente négyet leselejtezve. A folyamat végéig még légibemutatókon, gyakorlatokon, kiképzőrepülések során láthatóak lesznek a legendás fekete ékek. Alábbi nagyképes válogatásunk áttekinti a típus történetét, sok ritkán látható archív képpel és két magyar vonatkozású mozzanattal.

1975-79 körül: a Lockheednél ekkor még Have Blue néven futó projekt modellje egy visszhangmentes szobában.(Fotó: San Diego Air and Space Museum Archive)

Have Blue modell állványon, radarteszthez előkészítve a Nevada sivatagban. A póznát speciálisan a Lockheed részére kellett kifejleszteni, hogy ne legyen érzékelhető keresztmetszete a radarképeken.(Fotó: San Diego Air and Space Museum Archive)

Have Blue modell radartesztekhez. Jól látható, hogy a gép szögeletes hasa és a befelé dőlő vezérsíkok is különböztek az utódétól.(Fotó: San Diego Air and Space Museum Archive)

A hervenes években indult Have Blue programban épített kis méretű (kb 6 méterrel rövidebb mint egy Nighthawk) repülőgép több részletében is eltért utódjától, az F-117-estől, de röpképesnek bizonyult. Ez itt a HB1001, ami sivatagi álcafestést kapott.(Fotó: Lockheed Martin)

A hetvenes években Két Have Blue lopakodó prototípus épült, amiket 64 F-117-es követett az évek során. Mindkét Have Blue tesztrepülés közben zuhant le, ennek ellenére a programot sikeresnek nyilvánította a légierő.(Fotó: Lockheed Martin)

Az F-117 modellje szélcsatornában, a nyolcvanas évek elején.(Fotó: San Diego Air and Space Museum Archive)

F-117-es modell ugyancsak radarteszthez előkészítve.(Fotó: San Diego Air and Space Museum Archive)

Technikusok szerelik a lopakodó modelljét állványra radarteszthez.(Fotó: San Diego Air and Space Museum Archive)

Szemben a radarokkal.(Fotó: San Diego Air and Space Museum Archive)

1980. Ez itt az első F-117 Nighthawk lopakodó repülőgép (légierő sorozatszáma: 79-10780) az összeszerelés utolsó fázisában, a Lockheed Skunk Works burbanki telephelyén. Első körben öt F-117-est építettek, amikkel a típus teljesítményét, stabilitását, irányíthatóságát és rendszereit tesztelték. A tesztgépeket a legnagyobb titokban, éjszaka vitték el C-5-ös szállítógépekkel a gyárból. Az első repülésre 1981. június 18-án került sor, de a lopakodók létezéséről 1988. november 10-ig nem lehetett tudni semmit. A képen látható repülőgép jelenleg a nevadai Nellis légibázison van kiállítva.(Fotó: Lockheed Martin)

Fagypont alatti vizsonyok közt tesztelik a lopakodót a McKinley laboratórium egyik időjárásszimuláló csarnokában.(Fotó: U.S. Air Force)

1981. júniusában repült először a Nighthawk . A képen az első tesztgép, a 79-10780-as számú Scorpion 1 látható még a hangárban, felszállás előtt.(Fotó: U.S. Air Force)

A legkevesebb, amit mondani lehet erről az alakról, hogy: forradalmi.(Fotó: Lockheed Martin)

Mindenre hasonílt, csak repülőgépre nem.(Fotó: Getty Images Hungary)

1986-ban kísérleteztek szürke festéssel is, ami később az F-22-es raptor lopakodó vadászgépeken jelent meg állandó jelleggel. A képen a 79-7082-es számú F-117 látható.(Fotó: U.S. Air Force)

1984. Egy harmadik festés. A 79-10780-as lopakodó (Scorpion 1) sivatagi álcában.(Fotó: U.S. Air Force)

De csak a fekete volt az igazi.(Fotó: U.S. Air Force)

1989. május 1. Az Aviation Week címlapon hozta az F-117 létezésének hírét.(Fotó: Aviation Week)

Az F-117-est tervező és megépítő Lockheed promóciós fotója a lopakodóról.(Fotó: Lockheed Martin)

1991. június 11. A párizsi Le Bourget repülőtéren landol egy lopakodó. Bill Clinton hat F-117-est vezényelt Kuvaitba, hogy nyomást gyakoroljon az ország egy részét megszálló Irakra.(Fotó: Frederick Florin / AFP)

1991. Légi utántöltés, úton Szaúd-Arábia felé.(Fotó: Stewart Scott P./Staff Sgt / U.S. Air Force)

1991. Két lopakodó egy hangárban, a Sivatagi Pajzs nevű katonai előkészületek idején, amit a Sivatagi Vihar követett.(Fotó: Dod / Getty Images Hungary)

A GBU-28 irányított bomba volt a lopakodó egyik fő fegyvere földi célpontok ellen.(Fotó: MSGT Edward Snyder / U.S. Air Force)

1991: A 37th Tactical Fighter Wing F-117-esei sorakoznak egy szaúd-arábiai repülőtéren, az Öböl-háború egyik bevetése után.(Fotó: Sgt. Mike Baquette / U.S. Air Force)

1992: a Holloman légibázis 18 lopakodója szemlén.(Fotó: U.S. Air Force)

1994-es portré Ben Rich-ről, a Skunk Works exelnökéről, az F-117 atyjáról. Miután 1978-ban döntés született arról, hogy a Have Blue program következményeképp kifejlesztik az F-117-es lopakodót, az ő keze alatt született meg pár év alatt a különleges repülőgép.(Fotó: John B. Carnett/Bonnier Corporation / Getty Images Hungary)

1997. szeptember 14. Egy baltimore-i légishow-n lezuhant egy F-117-es, miután a jobb szárnya egyszerűen levált a gép törzséről. A pilóta szerencsére épségben katapultált, a balesetben nem sérült meg senki. A vizsgálat később megállapította, hogy néhány hiányzó szegecs okozta a szerkezeti hibát, ami miatt odaveszett a gép. Szolgálati ideje alatt ezen kívül még öt balesetben semmisült meg F-117-es.(Fotó: Wbal-Tv / AFP)

1998. június 6. A Holloman légibázis F-117-esei Kuwaitba készülnek, hogy részt vegyenek egy hadgyakorlatban.(Fotó: U.S. Air Force / Getty Images Hungary)

1999. február 21. F-117-es landol az olaszországi Aviano légibázison, hogy részt vehesen a tavaszi Jugoszlávia elleni NATO-légicsapásokban.(Fotó: Usaf / Getty Images Hungary)

1999. március 27. Éjszakai légi utántöltés úton Jugoszlávia felé.(Fotó: U.S. Air Force / Getty Images Hungary)

1999. március 28. Szerbek táncolnak a 82-0806-os sorszámú “Something Wicked” névre keresztelt F-117-es roncsain, Buđanovcinál. Az amerikai légierő gépét Jugoszlávia bombázása közben lőtte le a magyar Dani Zoltán, a jugoszláv hadsereg ezredese légvédelmi rakétával. A továbbfejlesztett orosz radar akkor fogta be a gépet, amikor az nyitott bombatérajtókkal repült. Ez volt az F-117-esek egyetlen bevetés közben történt vesztesége.(Fotó: Mark H. Milstein/KRT / Getty Images Hungar)

A belgrádi repüléstörténeti múzeum tárlója a Szerbia fölött lelőtt F-117-es darabjaival. A kabintetőre Ken ‘Wiz’ Dwelle százados neve van festve, de a gép pilótája Dale Zelko ezredes volt, aki sikeresen katapultált a találat után a gépből, majd amerikai kommandósok mentették ki az ellenséges területről. Dani Zoltán és Dale Zelko évekkel később személyesen is találkoztak és barátokká váltak.(Fotó: Belgade Aviation Museum Photo Archive / Wikimedia Commons)

2000. július 19. Két F-117-es kísér egy B-2 lopakodó bombázót.(Fotó: AFP)

2003. F-117 Nighthawk a Nevada sivatag fölött.(Fotó: Staff Sgt. Aaron D. Allmon II / U.S. Air Force)

2003. április 14. A 8th Expeditionary Fighter Squadron egyik F-117-ese a Holloman légibázis betonján F-15-ös vadászgépek társaságában. A lopakodó részt vett a márciusban kezdődött Irak elleni amerikai invázióban.(Fotó: Staff Sgt. Derrick C. Goode / U.S. Air Force)

2003. április 14. Iraki háborús pillanatkép: F-117-essel kiegészült koalíciós kötelék Délnyugat-Ázsia fölött.(Fotó: Master Sgt. Ron Przysucha / U.S. Air Force)

2005. június 6. Lopakodó Dél-Koreában. Az Egyesült Államok több, nukleáris csapásmérésre képes bombázót telepített ekkor a koreai félszigetre, hogy nyomást gyakoroljon a kommunista északra.(Fotó: Dong-A Ilbo / AFP)

2006. március 3. Hadrendből kivont, nyugdíjazott lopakodót vontatnak az amerikai légierő daytoni múzeumába.(Fotó: Senior Airman Julius Delos Reyes / U.S. Air Force)

2006. október 27. Ünnepi kötelékrepülés Új-Mexikó fölött. A Holloman légibázis F-117-esei ekkor ünnepelték a géptípus 25. születésnapját, egyben a 250 000. repült óráját.(Fotó: A1C Russell Scalf / U.S. Air Force)

2006. október 28. Christina Szasz, magyar származású amerikai vadászpilóta felszálláshoz készülődik a Holloman légibázis egyik F-117-esének pilótafülkéjében. A százados apja a haditengerészet soraiban szolgált, nagyapja pedig 1956-os forradalmár volt, aki nyolc évet ült börtönben a forradalom leverése után. Christina Szasz a légierő több géptípusát is repülte már, közülük kétségkívül az F-117-es volt a csúcs.(Fotó: SrA Brian Ferguson / U.S. Air Force)

2006. október 28. Összesen huszonöt F-117-es lopakodó vett részt az ünnepi repülésben.(Fotó: SrA Brian Ferguson / U.S. Air Force)

2007. március 28. Négyes kötelékrepülés a kaliforniai Antilop-völgy fölött.(Fotó: Bobbi Zapka / U.S. Air Force)

2007. október 15. Pazar naplemente a Holloman légibázison.(Fotó: Airman 1st Class Heather Stanton / U.S. Air Force)

Repülés előtti karbantartás a Langley légibázison.(Fotó: Staff Sgt Eric T. Sheler / U.S. Air Force)

2008. február 12. Egy lopakodó a honolului repülőtér betonján.(Fotó: ErgoSum88 / Wikimedia Commons)

2008. március 11. Szolgálattól búcsúzó F-117-es a Wright-Patterson légibázison. Érdemes elidőzni a gép alakján: sok furcsa repülőgép született már a történelemben a dizájnerek, mérnökök tervezőasztalain, de ehhez hasonló egy sem.(Fotó: Staff Sgt Joshua Strang / U.S. Air Force)

2008. március 11. Ünnepség (Nighthawk Farewell Ceremony ) a szolgálattól búcsúzó F-117-esek tiszteletére a Wright-Patterson légibázison.(Fotó: SSgt Joshua Strang / U.S. Air Force)

2008. március 12. A Holloman légibázis egyik búcsúzó F-117-ese mutatja ünnepi festést kapott hasát.(Fotó: Senior Master Sgt. Kim Frey / U.S. Air Force)

2017. március 2. Lockheed F-117A Nighthawk a légierő múzeumában.(Fotó: Ken LaRock / U.S. Air Force)

A lopakodó pilótafülkéje, a kora kilencvenes évek műszerezettségével.(Fotó: U.S. Air Force)

2015. május 14. Tréfás installácó jelképezi a lopakodót a tucsoni repülőgéptemetőben.(Fotó: Brendan Smialowski / AFP)
Forrás: index.hu/tudomany
Tetszett a bejegyzés?
Kedvelés Betöltés...
Kapcsolódó bejegyzések