A Szent Koronát többnyire I. István királyhoz kapcsolják, ám a kutatások szerint nem valószínű, hogy államalapítónk viselte. Keletkezésének pontos történetéről mintegy negyven, egymástól eltérő elmélet is született. A történészek többsége úgy véli, a koronát III. Béla (1172–1196) korában állították össze két részből: az alsó, úgynevezett görög koronából, és a felső, más néven latin koronából. A tetején levő kereszt még később, vélhetően a 16. században került rá, s egy sérülés miatt lett ferde. A korona két része az 1978 utáni vizsgálatok szerint eltérő helyen, és különböző korszakban készült. 


Az alsó rész homlokoldalán Pantokrátor („Mindenható”) Krisztus képe látható, mellette jobbra és balra Mihály és Gábriel arkangyalok, majd György és Demeter, valamint Kozma és Damián mártírok képei helyezkednek el. A hátoldalon VII. (Dukász) Mihály bizánci császár képe szerepel, ám ez minden bizonnyal utólag került a koronára. Alatta, kissé balra és jobbra egy-egy zománckép, amelyek eredetéről szintén vitatkoznak a szakemberek. A baloldali Konstantinos Porphyrogennetosz vagy Konstantinos képe, míg a jobboldalit I. Géza király képmásának tartják. 

A felső részt, vagyis a keresztpántokat együtt nevezik latin koronának. Négy széles aranypántból készült, melyet középen (a fejtetőn) egy központi lemezhez erősítettek. Ez utóbbin az Atyaisten képe látható, a pántokon pedig két-két apostol szerepel. 

A 12. századtól vált a magyar királyok koronájává, Szent Korona néven először 1256-ban említették. A 14. századtól Magyarországon – más királyságoktól eltérően – nem egy korona, hanem maga a Szent Korona lett a királyi hatalom jelképe. 

Története 

Az Árpád-ház kihalása után 1304-ben II. Vencel Prágába vitte a koronázási jelvényeket. Halála után fia, III. Vencel 1305-ben lemondott a magyar trónhoz való jogáról, azt a koronával együtt Bajor Ottónak adta át, aki ismét Magyarországra hozta. 1307-ben Ottó Erdélybe indult, ám Kán László erdélyi vajda elfogta a Szent Koronával együtt. 1309-ben Károly Róbertet csak alkalmi koronával koronázták meg, ugyanis a Szent Korona még mindig az erdélyi vajdánál volt. Kán László csak az egyházi átok hatására adta vissza, így 1310-ben Károly Róbertet – immár minden előírást betartva – újra megkoronázták.

A 15. században az V. László és I. Ulászló közötti polgárháború idején Bécsbe került, 1463-ban Mátyás a III. Frigyessel kötött bécsújhelyi megállapodás értelmében szerezte vissza. A mohácsi csata után II. Lajos özvegye, Habsburg Mária Pozsonyba, majd Bécsbe menekítette, s végül I. Ferdinándnak adta át. 

1848. december 30-án Kossuth Lajos kormányzó nyílt rendeletében bízta meg Bónis Sámuel képviselőt, hogy a koronát Budáról Debrecenbe szállítsák, ahova a kormány is költözött.

Utoljára – 1916. december 30-án – IV. Károlyt és feleségét koronázták meg Magyarországon.

A Tanácsköztársaság idején 1919-ben megszüntették a koronázási jelvények őrzésének törvényét, ezt csak 1920-ban állították vissza. A második világháború végén, 1945 márciusában az ausztriai Mattsee-ben elásták. Innen Augsburgba, majd Frankfurtba, végül 1951-ben az USA-ba került, ahol a Kentucky állambeli Fort Knox katonai támaszponton tárolták. 

1978. január 5-én került újra Magyarországra, a koronázási jelvényekkel együtt. A Magyar Nemzeti Múzeumban őrizték, majd az 1999. december 21-én elfogadott törvény értelmében 2000. január 1-jén – a koronázási palást kivételével – a koronázási jelvények a Parlament kupolacsarnokába kerültek, ahol ma is láthatók. 

Koronázási jelvények 

A koronázási palást egyértelműen I. István és felesége, Gizella királyné rendelésére készült 1031-ben. A legenda szerint maga Gizella is részt vett a készítésében. Eredetileg miseruha volt, amelyet a királyi pár az épülő székesfehérvári Nagyboldogasszony-székesegyháznak ajándékozott. Selyemszövete bizánci eredetű, amelyet arany- és selyemfonallal hímzett képek, és latin feliratok díszítenek. Gallérját, amelyet hímzett és gyöngyökkel kivarrt életfamotívumok díszítenek, a 12. században kapta.



A jogar ősi, keleti eredetű hatalmi jelvény, az igazságosság és a jogszolgáltatás jelképe. A magyar jogar feje metszett hegyikristály gömb, a véset három oroszlánt ábrázol. Kora alapján lehetett Szent Istváné. A jogar foglalata a 12. században készült, erre láncokra függesztett golyókat erősítettek, amelyek a hiedelem szerint csilingelésükkel távol tartották a szellemeket. A nyele mogyorófából készült. 


Az országalma szintén az uralkodói hatalmi jelképek egyike. Hasonló gömb már az ókortól szerepel a hatalmi szimbólumok között. Magyarországon először a koronázási paláston tűnik fel, ám nem igazolt, hogy tárgyi formában akkor létezett-e már. A most ismert országalma a kettős kereszttel a tetején először Imre király aranypecsétjén látható. Aranyozott ezüstből készült, oldalán egy négyszer vágott pajzs szerepel, az Árpádok és az Anjouk címerével. Emiatt elképzelhető, hogy Károly Róbert idejében készült, de az is lehetséges, hogy korábbi, s a 14. században csak a pajzs került rá. 

Forrás: https://mno.hu/migr/a_szent_korona_es_a_koronazasi_jelvenyek__kepek-261378