A harmadik atombomba, amely soha nem robbant fel, mégis megölt két embert


Ahogy a történelemkönyvekből mind jól tudjuk, 1945 augusztusában, a Hirosimára és Nagaszakira dobott atombombák után Japán megadta magát, ezzel véget ért a második világháború, és beköszöntött az atomfegyverek fenyegető korszaka. Persze az amerikaiak nem tudhatták előre, hogy a japánok mikor fogják bedobni a törölközőt, így alapban egy jóval hosszabb atomcsapás-sorozatra készültek, összesen 12 bomba ledobása volt tervben. A harmadik atomcsapásnak már a pontos ideje is ki volt tűzve augusztus 19-re, tíz nappal Nagaszaki után.

Mivel 15-én a császár bejelentette, hogy Japán leteszi a fegyvert, a célpontját már nem határozták meg. A történészek szerint a legesélyesebb Kokura kikötővárosa, illetve maga a főváros, Tokió volt (igaz, Tokió nagy része addigra már gyakorlatilag a porig lett rombolva hagyományos gyújtóbombákkal). A harmadik bomba azonban elkészült, ha össze nem is szerelték – akkoriban ezt csak közvetlenül a repülő felszállása előtt tették meg biztonsági okokból – a bomba magja, a nukleáris töltet bevetésre kész volt. Mivel már nem volt szükség rá, a Los Alamosi-i atomlabor kutatói kísérletezésre használták, hogy a jövőben nagyobb biztonsággal tudják kezelni az atomfegyvereket.

Az atomtöltet, ami később a Démonmag becenevet kapta, egy 9 centi átmérőjű, 6 kilós, plutónium-gallium ötvözetből álló, nikkel borítású golyó volt. Ez nagyjából 5 százalékkal van a kritikus tömeg alatt, amikor a radioaktív anyagban a puszta mennyiségénél fogva beindul és önfenntartóvá válik a nukleáris láncreakció.

A tudósok a laborban elkezdtek azzal kísérletezni, hogy hogyan lehet kritikus állapotba hozni a töltetet, és – főleg! –, hogy hogyan lehet onnan visszahozni, mielőtt a láncreakció elszabadul és jön a gombafelhő. Vagyis a laborban igyekeztek olyan körülményeket teremteni, vagy olyan anyagokkal vették körül a Démonmagot, hogy azt külső forrásból neutronsugárzás érje, ami képes kritikus állapotba hozni.

Csiklandoztuk a sárkány farkát

– érzékeltette később a kísérletek veszélyességét a Manhattan-terv egyik vezető tudósa.

Az első baleset augusztus 21-én történt, amikor Japán még alá sem írta a háborút hivatalosan is lezáró békeszerződést. Az egyik fizikus éppen volfram-karbid téglákkal rakta körbe az atomtöltetet – ez egy különleges kerámia, ami egyrészt arról ismert, hogy a gyémánt utáni második legkeményebb anyag a Földön, másrészt arról, hogy a kémiai képlete WC, harmadrészt pedig arról, hogy elég hatékony neutronreflektor, vagyis a rá érkező neutronsugárzást nem nyeli el, vagy engedi át, hanem visszatükrözi. Ez utóbbi képessége volt érdekes a kísérletben, hiszen a Démonmag saját neutronsugárzását visszapattintva hozta azt kritikus állapotba.

DemonCore Daghlian

Fotó: Los Alamos National Laboratory

A kutató, a mindössze 24 éves Harry Daghlian ráejtett egy téglát az atomtöltetre, ami ettől azonnal szuperkritikus állapotba került, és kb. 150 ezer mellkasröntgennek megfelelő gamma- és neutronsugárzással köpte szembe szerencsétlen Daghliant, mire annak sikerült a tégla eltávolításával leállítani a láncreakciót. 25 nap múlva halt meg a sugárzás következtében. A laborban rajta kívül még egy technikus, Robert J. Hemmerly tartózkodott, ő megúszta jóval alacsonyabb sugárdózissal. 33 év múlva leukémiában halt meg – de hogy a rák kialakulásában volt-e szerepe a balesetnek, azt nem tudni.

Kilenc hónappal később, a Bikini-atollon végzett első kísérleti robbantások egyik utolsó tesztje során ütött be a második tragédia. Eddigre új technikát találtak ki a töltet manipulálására: egy berilliumból készült burát borítottak fölé. A berillium szintén jó neutronreflektor, és pontosan ugyanúgy hozza kritikus állapotba a nukleáris magot, mint az előző kísérletben a volfram-karbid – csak itt a bura helyzetével sokkal finomabban szabályozható, hogy az mennyi sugárzást tükrözzön vissza.

Ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy egy kutató egy csavarhúzót dugott a bura pereme alá, és annak a mozgatásával változtatta, mekkora résen távozzon úgy a sugárzás, hogy nem pattan vissza a Démonmagra. 1946. május 21-én a kísérletet vezető fizikus, Louis Slotin kezéből kicsúszott a csavarhúzó, a rés lezárult, és a laborban tartózkodó hét kutatót érte komolyabb adag gammasugárzás. Slotin 9 nappal később halt meg, a többiek szerencsésen átvészelték a balesetet. A drámai hatást fokozta, hogy mindkét balesetnél élénk kék energiakisülések kísérték a jelenséget, ahogy a nagy energiájú részecskék ütköztek a levegő molekuláival.

A két baleset után a kísérleteket leállították. A Démonmagot beolvasztották, és az anyagát későbbi kísérleti atomrobbantások bombáiban használták fel.

Forrás: https://index.hu/tudomany/til/2018/05/01/a_harmadik_atombombat_sosem_robbantottak_fel_megis_megolt_ket_embert/

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s