Orvos járvány idején: a hóhér


Bár a hóhérok alapvető feladata volt az élőt holttá tenni, az eközben szerzett tapasztalataik révén kialakult gyógyító képességüknek köszönhetően mégis kiemelkedő orvoslási tevékenységet folytattak évszázadokon keresztül. Magyarországon is, mint minden más nemzet kultúrájában, a hóhér személyéhez kiváló gyógyító képességek kötődtek. Ez köszönhető volt egyfelől annak az ősi babonás hitnek, mely szerint a véres áldozatokkal foglalkozó egyének rejtélyes gyógyító erővel bírnak, másfelől pedig a hóhérok valódi orvoslási jártasságának. 

cover2_1.jpg

A hiedelmek szerint ráadásul gyógyító erővel bírtak a hóhér bizonyos használati tárgyai is. Németországban még a 18. században is a hóhér pallosát tüdőbetegek mellkasára fektették, hátha meggyógyulnak tőle, vagy a gyermekágyas nő fölött lengették, hogy a szülést evvel megkönnyítsék. Az akasztáshoz használt kötelet pedig torokgyík (diftéria) ellen alkalmazták.  Ezek a tárgyakba vetett babonás hiedelmek meglepően sokáig tartották magukat. Amikor a hóhérok orvoslással már rég nem foglalkoztak, Bali Mihály állami ítéletvégrehajtó az akasztásnál használt kötéldarabokat még a két háború között is pénzért árulta. De említhetnénk az utolsó nyilvános guillotine-os kivégzést is 1939-ben Franciaországban, amikor az áldozat vérét a nézők közül többen zsebkendővel itatták fel, mivel a népi hiedelem annak varázserőt tulajdonított. Régebbi korokban máskülönben az elítélt vérét, amelyet az epilepszia ellenszerének is tekintettek, a hóhér a hatóságok engedélye mellett még el is adhatta.

A babonán túl azonban a hóhéroknak számos képessége volt az emberi test gyógyítására.  Az általuk végzett kínvallatások során széles körű anatómiai ismerteket szereztek, miközben bizonyos időkben az orvosokat a kor vallásos babonája még az anatómiai kutatásoktól eltiltotta. Ismertek főzeteket, amivel kínvallatás közben a halál mezsgyéjén táncoló emberi testet szükség szerint feltámaszthatták, ezáltal gyógyszerésznek is kiválóak voltak. Képesek voltak olyan narkotikumokat készíteni jó pénzért, amivel a bűnösöket kivégzésük, vagy megkínzásuk előtt elbódították. Értettek az állatok gyógyításához is, vért tudtak gyűjteni, csontkovácsok és masszőrök voltak, de nőgyógyászattal is foglalkoztak. Nem utolsósorban kiváló pszichiátereknek is bizonyultak. Ezt a képességüket a kínvallatásokat megelőző személyes beszélgetések során szerezték, amikor is az elítélteket beismerésre kellett rábeszélniük még a tortúra megkezdése előtt. Orvoslási képességeiknek köszönhetően idővel ellentmondásossá vált társadalmi helyzetük, mivel bármennyire is tiltva volt a becstelen foglalkozású, jogfosztott hóhérokkal való bármifajta érintkezés, mégis sokan keresték fel őket a gyógyulás reményében.

De volt, amikor hivatalból kötelezték őket a gyógyításra, mint például azoknak az esetében, akik pont a hóhér kínzásai közben szerezték sérüléseiket.  Ezek a szerencsétlenek, ha ártatlannak is bizonyultak, a hóhérral való érintkezés miatt maguk is becstelenné váltak, ezért rendes orvos nem foglalkozhatott velük. Nekik a hóhérhoz kellett fordulniuk segítségért, aki pénz ellenében a saját maga által okozott csonttöréseket és ficamokat ellátta. Az ilyen kezelések közben szerzett sebészi tapasztalataira hivatkozva a pozsonyi hóhér már 1582-ben kérte az ottani városi tanácsot, hogy engedjék meg neki a sebészi gyakorlatot, és vegyék fel a sebészek céhébe. Szintén hasonló eset volt a nagyszombati hóhéré, aki miután a helyi egyetemen 1771-ben megkezdődött a rendszeres orvosi tanítás, szorgalmasan látogatni kezdte a bonctani és sebészeti előadásokat, bár végül az egyetem a Helytartótanácsot kérte, hogy tiltsák el ettől, mert a hallgatóság irtózik tőle. Egy másik hivatalból elvárt orvosi kötelezettségük a bordélyok felügyelete volt, beleértve a prostituáltak egészségének megóvását is.

cover_2.jpg

Sikeres gyógyításaik által néha polgárjogot nyertek, vagy akár a legfelsőbb körökbe is bejáratossá válhattak.  I. Frigyes porosz király udvari orvosának Coblenz berlini hóhért tette meg, magára haragítva ezzel az ország rendes orvosait. Egyik másik magyarországi hóhér is olyan tekintélyes orvosi hírnévre tett szert, hogy még a nemesi körökből is igénybe vették szolgálataikat.  A nagy betegen haldokló Bethlen Gábor, mikor már semmilyen orvos sem segített rajta, elhozatta magához a lőcsei hóhért, aki vízkóros lábait megvagdalta, hogy a rossz nedvesség „kiszivárkozzék” azokból. Deák Ferenccel pedig megtörtént gyermekkorában, hogy mikor a nyaka megrándult, a dunántúli hóhérhoz fordultak vele.  A vihodár segített a kis Deákon, majd a kezelés után azt a jó tanácsot adta neki: nehogy még egyszer a keze alá kerüljön „nyakigazítás“ végett, mert az esetleg sokkal kellemetlenebb lesz.

Pestisjárvány idején a pestisorvossal, sebészekkel együtt nekik kellett biztosítaniuk az adott helység rendjét. Gyógyítási sikereiket a hóhérok nem ritkán annak köszönhették, hogy a járvány sújtotta városokból az orvosok rendszerint elmenekültek, így a hóhér konkurencia nélkül maradt az egyetlen orvoslásban jártas személy. A hivatásos orvosok menekülése járvány idején nem is volt olyan szégyenletes dolog, mint ma gondolnánk, sőt az orvosok gyakran már szerződésükben kikötötték, hogy járvány esetén jogukban áll elhagyni a várost. Az orvosok szökését különben nem csak a járványok veszedelmessége magyarázza, hanem az a bizalmatlanság, és ellenséges indulat is, amivel a nép a pestisorvosokat fogadta. Ennek természetes okai is voltak, mivel az orvosok vizsgálata és véleménye alapján rendelték el a vesztegzárakat, ami a lakosságot mindig súlyosan érintette. Az ellenséges hangulathoz hozzájárult az is, hogy sokan úgy vélték, maguk az orvosok terjesztik a pestist. Az 1739-i budai járvány alkalmával a polgárok festett akasztófát függesztettek Meiszner sebész lakása elé, azzal a felirattal, hogy „ez csinálja a pestist és a karbunkulust, s már régen megérdemelte az akasztófát!“. Végül a szerencsétlen orvost agyonverték. Debrecenben pedig a pestises betegek inkább a saját körmeikkel szaggatták fel tályogjaikat, hogy ne kelljen a gyűlölt, és gyanúval fogadott orvos kezébe kerüljenek.

Ilyen körülmények közt érthető, hogy pestisjárványok alkalmával az orvosok feladatait gyakran a borbélyok, gyepmesterek, hóhérok és egyéb kuruzslók végezték, akik a járványok után nem egyszer jutalomban részesültek. 1740-ben például Fray Gáspár nagyszombati hóhér, a járvány idején tanúsított helytállásáért és gyógyító munkájáért a királytól polgárjogot, és orvosi oklevelet nyert. Attól kezdve levehette különleges ruháját, beköltözhetett a város­ba, másokkal együtt ülhetett a templomban, és bármilyen jogo­kat megszerezhetett, ami egy átlagpolgárnak már akkor is ki­járt.

A 18. század második felének felvilágosultabb korszellemében a népi gyógyítás bizonyos formái, és képviselői ellen már fellépett az állam. 1774-től a Helytartótanács megtiltotta, hogy a hóhérok akár emberen, akár állaton bármiféle gyógykezelést hajtsanak végre. Aki ehhez nem tartotta magát, azt kuruzslás vádjával perbe fogták.

Forráslink: https://patibulum.blog.hu/2020/03/28/orvosunk_jarvany_idejen_a_hoher?ajanlo=1

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s