Híres emberek furcsa szokásai


Ki volt az a festő, aki másnaposan szeretett alkotni? Miért kezdett el kokainozni Freud? Melyik római császár fogyasztott rendszeresen madáragyat? Mitől aludt olyan jól Napóleon? Miért tartotta időpocsékolásnak az alvást Edison, a híres feltaláló? Hét olyan történelmi személyt mutatunk, akinek furcsa szokására nem csak a kortársak kapták fel a fejüket.

Múlt-kor

Nem elég hét híres személy? Nos akkor itt van még néhány:

A morvaországi Freibergben (ma Pribor, Csehország), zsidó kereskedőcsaládba született osztrák orvos, Sigmund Freud a pszichológia történetének egyik legnagyobb hatású alakja volt. Jogásznak készült, ám végül a bécsi orvosi egyetemre iratkozott be, s miután azt elvégezte, mint idegorvos eleinte elektroterápiával kísérletezett, aztán áttért a hipnózisra, végül az ún. szabad asszociációs módszerrel faggatta a hozzá forduló betegeket. Ha nincs Freud, talán ma sem tudjuk, mi a libidó vagy az Ödipusz-komplexus – nem véletlen, hogy elméleteit eleinte hitetlenkedve és ellenkezve fogadták kor-és tudóstársai.A “kokainista” orvos, akinek fogkrémjét felesége intézte.

Freud

Szakmai ártalom, hogy miután a pszichoanalízis megteremtője – még pályája elején – a kokain élettani hatását tanulmányozta, éveken át a szer függője lett. Freud sokáig védte álláspontját, miszerint a kokain nagyon sok mentális és fizikai gondra kínál gyógymódot, s tudományos cikkek, illetve esszék tucatjában ajánlotta orvosi felhasználásra, akár antidepresszánsként. A 83 éves korában, akkor már számos műtéten átesett, állkapocsrákban elhunyt neurológusnak volt még egy rossz, ám kevésbé ártalmas szokása: minden áldott reggel felesége tette rá a fogkrémet fogkeféjére.

További hat híres ember furcsa szokásai az alábbi linkeken érhető el: 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s