Az első amerikai elnök fel akarta gyújtani New Yorkot!


George Washington, az Egyesült Államok első elnöke a függetlenségi háború idején tábornoki rangban vezette a britek ellen harcoló sereget – ezt a történetet sokan ismerik. Azt már kevesebben, hogy Washington akár New Yorkot is felgyújtotta volna, hogy megállítsa a briteket.

1776 nyarán a kontinentális hadsereg vereséget szenvedett a brooklyni csatában. A megtépázott sereg átkelt az East Riveren, és egészen Manhattanig vonult vissza. Egy korabeli levél szerint, amit Washington az egyik rokonának írt, a tábornok azt javasolta, hogy gyújtsák föl az egész várost.

Bár New York City akkor még nem úgy nézett ki, mint manapság – jóformán csak Alsó-Manhattanből állt –, Washington aggódott, hogy a város „meleg és kényelmes barakkokat” tudna biztosítani a briteknek, és a királyi haditengerészet számára is ideális állomáshely lenne. Washington ezt nem akarta hagyni, így azt javasolta, hogy égessék föl az egész várost. A Kontinentális Kongresszus azonban leszavazta a javaslatát.

Szeptember elejére már több tábornok is New York felgyújtását javasolta, de a kongresszus – és akkor már Washington is – úgy döntöttek, hogy nem pusztítják el a várost. Csakhogy akkor már nem rajtuk múlt a dolog.

Szeptember 19-én Washington csapatai Harlemből figyelték, ahogy éjfél körül tűzvész kezdett pusztítani Manhattan déli részén. A tűz a Broadwaytől a Hudson folyóig terjedt, és körülbelül 500 épületet pusztított el – nagyjából a város egynegyedét. A dühös lakók meg voltak róla győződve, hogy Washington ügynökei gyújtották a tüzet. Több mint száz gyanúsítottat tartóztattak le. Egyiküket, a Huntingtonban elfogott Nathan Hale-t kémkedés vádjával szeptember 22-én fel is akasztották.

Forrás: index.hu/todomany

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s