A holokauszt mintegy hatmillió zsidó ember szisztematikus, államilag megtervezett és irányított üldözése és megsemmisítése volt, melyet a náci rezsim és szövetségesei hajtottak végre.

Maga a kifejezés görög eredetű, és jelentése „egészben elégő áldozat”. Az 1933 januárjában Németországban hatalomra kerülő nácik azt hirdették, hogy a németek „fajilag felsőbbrendűek”, míg az „alsóbbrendű” zsidók olyan idegenek, akik fenyegetést jelentenek a német faji közösség számra.

Rajtuk kívül további csoportokat is célba vettek „faji alsóbbrendűségük” miatt: a romákat (cigányokat), a fogyatékosokat, valamint bizonyos szláv népeket (például a lengyeleket, az oroszokat és másokat); de politikai, ideológiai és életmódbeli alapon is üldöztek embereket, így például a kommunistákat, a szocialistákat, a Jehova tanúit és a homoszexuálisokat.

A náci uralom korai éveiben a nemzetiszocialista kormány koncentrációs táborokat hozott létre valós és vélt politikai és ideológiai ellenfelei elzárására, a Szovjetunió 1941-es lerohanása után pedig a német frontvonalak mögött haladó, mozgó kivégzőosztagok (Einsatzgruppen) hajtották végre a zsidók, a romák, valamint a szovjet állami tisztviselők és a kommunista párt vezetőinek tömeges lemészárlását.

A német SS, illetve a rendőri és katonai alakulatok több mint egymillió zsidó, és több százezer nem zsidó férfit, asszonyt és gyermeket öltek meg. 1941 és 1944 között a náci német hatóságok mind Németországból, mind a megszállt országok, valamint a németekkel szövetséges tengelyhatalmak területéről több millió zsidót hurcoltak gettókba és haláltáborokba, ahol külön erre a célra tervezett gázkamrákban ölték meg őket. Míg 1933-ban Európa zsidó lakossága több mint kilencmillió főt számlált, 1945-re a németek és szövetségeseik ennek közel kétharmadát az európai zsidóság kiirtását célzó náci politika – a „végső megoldás” – keretében elpusztították.